25.rész

"Átkaroltuk egymást és megesett az első csók. Marcipán és méz! Együtt nem értek föl ahhoz az édességhez! A tejszínhab a fagylalt tetején sem oly selymes és jóízű, mint az Ő ajkai voltak! Megtudtam, milyen tűzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... szerelemmel csókolni!"

- Kérsz valamit inni? Bocs, nem sokszor van vendégem ... Szóval van itt egy kis gyümölcslé, meg tudok adni teát is, ha azt szeretnél... - mondja miközben a konyhába sétál. A kanapén ülve követem a szememmel, felé fordulok és nem érdekel ha észreveszi, hogy bámulom.
- A gyümölcslé jó lesz. - válaszolom mosolyogva és ő előveszi a dobozos üdítőt. Azután úgy áll ott, mint aki el van tévedve. Ennek meg mi baja? ... Aztán rájöttem. Poharat keres. De végül megtalálja és egy csinos, szivecskés pohárba tölt nekem narancslevet és odahozza. - Köszi!
- Mást nem hiszem, hogy tudok adni ... Be kellene már vásárolnom. - mondja elgondolkodva.
- Amíg én orvosnál leszek, megteheted. Mit szólsz?
- Nem! Veled akarok lenni! - vágja rá hevesen, amitől kicsit összerezzenek. A naracslé pedig a blúzomra cseppen. - Óh sajnálom! Nem akartalak megijeszteni! Hozok egy törlőt! - ismét a konyhába vágtat, most jobban feltalálja magát. Nem nagy dolog, csak egy kis pötty az egyik mellemnél. Próbálom visszafogni a kuncogásom. Annyira felpörgött, hogy ezen a pár méteren kétszer is elejti a törlőt. Amikor odalép elém, én csak nagy szemekkel nézek fel rá. Most mit fog tenni? Elkezdi törölgetni a pöttyemet? Kicsit meghajolva néz le rám, néhány tincse az arca elé lóg, aztán egy kis mosoly jelenik meg a száján és letérdel elém. A szememmel követem minden mozdulatát.Óvatosan felém nyúl és a blúz aljánál benyúl. Olyan lassan teszi, óvatosan, hogy a légzésem egy pillanatra megáll, amikor érzem az érintését a hasamon. Az ujjai elindulnak felfelé, a folt irányába, és nem tudom, hogy direkt, vagy csak véletlen, de végig cirógatja a bőrömet amitől a légzésem már betegesen felgyorsul és úgy érzem ki is pirulok rendesen. A mosolya szélesebb lesz és már bátrabban halad felfelé. Aztán a bordáim tájékán megáll és meredten bámul a szemembe. Bólintok egy nagyon kicsit, hogy folytassa. Végül a keze a mellem felett lebeg, még véletlen sem érintve engem. Óvatosan nyomkodja ki a narancspöttyet a törlőruhába.
- Ne dörzsöld ... Akkor nem fog kijönni! - suttogom halkan, de közben még mindig csodálva nézem őt. Ahogy koncentrál és kidugja a nyelvét. A hangom hallatán felpillant és a szemei csillognak. Mosolyogva bólint és újra a tisztításra figyel.
- Rendben ... Azt hiszem kész. De ezt le kell venned!
- Tessék...? - a hangom visszatér, már igazán jól hallható. Talán még hangosabb is a kelleténél.
- Ki kell mosni, mert beleszárad.
- Bocsi Harry, de pont nem hoztam váltás pólót az esetleges narancsfoltok ellen.
- Bocsi Mandy, de pont tudok adni neked egy másikat amíg ez megszárad. - válaszol kuncogva.
- Oh ... Oké, ha ragaszkodsz hozzá. - nem is kellett többet mondanom. A szobába ment és én komótosan követtem. Mire beértem ő már nyakig a szekrényében volt.
- Ez lesz az ... Ez jó lesz! - a kezembe nyom egy kockás inget, sötét és piros színekkel.
- Hű ... Gondolod, hogy ez rám fog jönni?
- Jó lesz, meglátod! Vedd fel! - kacsint és kimegy, becsukja az ajtót én meg csak bámulom az inget. Aztán az orromhoz emelem és megszagolom. Igen, olyan illata van, mint neki. Mosolyogva teszem az ágyra és kibújok a saját ruhámból, hogy felvehessem az övét. Igaza volt, pont jó rám, kényelmesen elférek benne. Ráadásul még jól is áll. Találok egy tükröt a szobában és megnézem magam. Az arcom rózsaszínes, a szemem csillog. Jajj ne, ezt ha akarom sem tudom elrejteni előtte. Kopogtat néhányat az ajtón.
- Készen vagy?
- Igen, bejöhetsz! - kitárja az ajtót és vigyorogva néz - Tökéletes. Jól áll neked a cuccom! - ettől csak még jobban elpirulok.
- Köszi! Akkor ezt most kimosnám. Merre is van a fürdő? - felveszem az ágyról a blúzom és kifelé indulok, de ő a vállamnál megállít. - Mi az?
- Arra van! - mutat egy ajtóra a szobában.
- Óh ... remek! Akkor megyek ... - motyogom és besétálok. Nem gondoltam, hogy jönne utánam, de tévedtem.
- Add csak ide, tegyük be a gépbe.
- Ezt kézzel is könnyen ki lehet szedni! Nem szükséges a mosógép.
- De én szeretném! - nyafog és megfogja a blúzom, mire én erősebben szorítom.
- Harry, ez felesleges...
- Add ide, Mandy!
- Nem, nem adom! Itt a mosdóban könnyen ki lehet sze.......- a szája az én számra tapad és hirtelen már nem is érdekel a felsőm. Elengedem és a nyaka köré fonom a kezem. Olyan puha ajkai vannak, mint a pillecukor. A hosszú puszi után egyszerre döntünk úgy, hogy tovább kell ezt vinni. Együtt nyitjuk szét az ajkainkat és az ő nyelve megelőz, ahogy a számba csúszik és lassú körözésbe kezd az enyémmel. Hihetetlen jó érzés! Oké, igaz, hogy nem sok sráccal csókolóztam még, de biztos vagyok benne, hogy ő ebben a legjobb! A derekamnál fogva közelebb húz magához és ott tart. Nem igazán tudom mennyi ideig is tart ez a csók, de olyan érzés, mintha egy másik dimenzióba kerülnék. Tökéletes, erre nincs más szó! Amikor a csókunk véget ér, nem nyitom ki a szemem. Egy pillanattal később érzem a homlokát az enyémen. Nem beszélünk, csak állunk összeölelkezve, egymás levegőjét szívjuk és próbálunk normálisan lélegezni.
- Szóval én győztem ... Mosógépbe vele! - suttogja pimasz mosollyal. Paradicsom vörös fejjel állok a karjaiban és minden porcikám visít, hogy "MÉG MÉG MÉG! Többet ebből! Többet belőled!" De csak bólintok egy aprót és lehajtom a fejem. A blúzom időközben a padlón végezte. Harry fürgén a mosógépébe gyömöszöli és berögzült mozdulatokkal elindítja a mosást. Én meg csak állok ott, mint akit elvarázsoltak és nézem őt. Basszus az előbb csókolóztunk, én meg lefagytam mint egy idióta.
- Gyere, menjünk vissza a szobába. - megfogja a kezem és bevezet a hálóba, de én még mindig nem tudok a szemébe nézni. Szégyenlős lettem. Az ágyra ülünk és ő szorosan mellém helyezkedik, miközben még mindig fogja a kezemet.
- Minden rendben? - kérdezi, de én csak bólogatok és a lábaimat nézem. - Elment a hangod? - kuncog és kicsit lehajol, hogy lássa az arcom, de én elfordítom a fejem. Már így is teljesen vörös vagyok.
- Akkor azt hiszem meg kellene vizsgáljam, hogy minden oké-e ... - az államnál fogva maga felé fordít és újra megcsókol. Megint olyan lassan, érzékien és én újra elveszek ebben a fantasztikus érzésben.
- Szerintem minden jó ... Próbáld csak meg! Beszélj, mondj valamit! - bíztat mosolyogva. Megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy a nyekergésen kívül bármire képes lennék most. - Gyerünk Mandy! Mondanod kell valamit ... Legalább azt, hogy jó volt-e!? - a szemébe nézek és látom rajta, hogy a mosoly mögött aggodalom is bújkál. De ha nem lett volna jó, nem hagytam volna neki ezt ... Kétszer! Nem igaz? Nagyon óvatos mosoly jelenik meg a számon.
- Kapok még ... ? - suttogom és a szemébe bámulok. Egy pillanatra olyan lesz, mint akinek könnyezni kezd a szeme, aztán pislog néhányat és hatalmasat vigyorog.
- Amennyit csak akarsz! - valóban így van, mert már újra egymás száján lógunk és én is egyre bátrabb leszek. A tarkójánál a hajába túrok, kicsit megcirógatva a fejbőrét, aminek az a hatása, hogy egy mélyet morog.

24.rész

"A nyári szerelmek mindig véget érnek. Ez íratlan szabály volt. Mint egyes növények vagy rovarok, akik nem tudják túlélni azt az évszakot. Azt gondoltam, hogy mi mások vagyunk. Mások is voltunk, de nem úgy, ahogy én gondoltam. Őszintén hittem benne, hogy soha nem fogjuk elengedni egymást."

Harry úgy száguld át velem a plázán, hogy az már irígylésre méltó. Mekkora szerencsém van, hogy ez a pasi mindig akkor van ott, amikor nagy szükségem van rá. Épp csak kiérünk a parkolóba, amikor a legrosszabb rémálmom válik valóra.
- AMY! - kiabál utánam az a személy, akit soha nem akarok látni többet. Megfeszülök és Harryre pillantok. Tudom, hogy ő is hallotta, hogy megszólított, de nem törődök vele és így ő sem. Csak megyünk tovább céltudatosan a kocsihoz. - AMANDA VÁRJ MEG! - egy pillanatra elborul az agyam és a lábam gyökeret ver a betonba. Hevesen megfordulok, kiszakítva a kezemet Harry fogásából és a legmérgesebben nézek Ben felé, aki kocog utánunk.
- Mi a frászt akarsz? Nem tettél tönkre épp eléggé? Nincs szükségem, hogy még többet árts!
- Miről beszélsz? Jól vagy? Sírtál? - az arca aggódóra vált, de ez engem nem téveszt meg.
- Mit akarsz? Miért ordítozol utánam?
- Csak megláttalak ... - mondja és közben alaposan végig néz Harryn, aki feltételezem a hátam mögött áll. A szabad kezét, amivel nem fog semmit, a vállamra teszi és finoman megszorítja. Talán nem is sejti, hogy ezzel a kis érintéssel mekkora erőt ad nekem.
- És? - sürgetem Bent. A lábammal türelmetlen dobolásba kezdek és egy hirtelen ötlettől vezérelve Harry kezére teszem az enyémet, a vállamon. Ben szeme egyből odavillan, ahogy számítottam rá.
- Csak ... Csak tudni akartam, hogy ... hogy jól vagy-e. - dadogja döbbenten és a kezünket nézi.
- Remekül! Az életem csak jobb lett nélküled! - mosolygok édesen rá és hátralépek egyet, Harry mellkasának ütközve. Csak remélni tudom, hogy benne van a kis alattomos játékomban. Abból ítélve, hogy összefűzi az ujjainkat és az arcát a halántékomhoz érinti, úgy gondolom, hogy igen, részt vesz a csúnya és gonosz kis tervemben.
- Igen, azt látom! - csattan fel dühösen Ben, mire a szemöldököm az égnek emelem.
- Valami gond van? Óh, elnézést, én nem vagyok olyan érzéketlen, mint egyesek. Bemutatom neked Harryt! Ő aranyozza be az életem. 
- Harry vagyok, Mandy pasija! - szólal meg a hátam mögött. A mellkasa rezegni kezd a hátamon, ahogy beszél. Kellemes érzés. Elmosolyodom, mert valóban tetszik ezt hallani, és ettől csak még hitelesebb ez a kis színjáték. Ben feje elvörösödik és látom, hogy mindjárt felrobban. Ennek meg mi baja?
- Szóval őt használod fel, hogy pótoljon engem?
- Tessék? A lehető legrosszabb értélemben mondom neked, hogy te pótolhatatlan vagy! Egy óriási hiba az életemben, Ben!
- Valóban? Mégis az én gyerekeimet várod, nem ezét a kis taknyosét! - ez épp elég is ahhoz, hogy beteljen az a bizonyos pohár! A kezem meglendült és csattant egy hatalmasat Ben arcán. Fájdalmas képpel tántorodik egy lépést hátra, döbbenten néz rám, míg én dühösen fújtatok, Harry meg még inkább magához húz, talán hogy ne rohanjam le ezt a barmot.
- Százszor jobb apa lesz, mint te valaha is! Nem bánom, hogy így alakult, mert tudom, hogy nála jó helyünk lesz, a gyerekeimnek és nekem is! Ő legalább szeret minket! - kiabálom az arcába aztán Harryre nézek. Hatalmas szemekkel néz, talán nem látott még ennyire mérgesnek. - Menjünk Harry! Végeztem!

***

A kocsiban olyan nagy a csend, hogy már nem bírom tovább. Mondania kell valamit. Vagy nekem kéne. De mit? Bocs, hogy az álpasimnak hívtalak az exférjem előtt? Ez elég béna duma. Sóhajtok egy nagyot és felé fordulok.
- Sajnálom... - motyogom halkan.
- Mit? - ez a rövid szó olyan durván hagyja el a száját, hogy összerezzenek. Megbántottam?
- Hogy belerángattalak ebbe az egészbe.
- Én voltam a hülye, hogy hagytam! - mordul fel és a szemem szúrni kezd a könnyektől. Basszus, nem veszthetem el az egyetlen embert akit magam mellett akarok tudni. Mit kéne csináljak?
- Ha akarod, jóvá teszem. Ígérem!
- Valóban? Mégis hogyan lehet ezt helyrehozni? A férjed azt hiszi, hogy az vagyok, ami valójában nem is! - a szavai olyan durvák, hogy fájnak. Lehajtom a fejem és igyekszem nem elbőgni magam. Megint! Ha Harryvel vagyok már nem számít, számtalanszor látott sírni Ben miatt ... De ez most nem a balfék férjem miatt lenne, hanem miatta. 
Már egy ideje autózunk csak úgy a semmibe és ahogy látom, Harry megnyugodott. Erőt veszek magamon, megkockáztatom, hogy megszólalok.
- Hová megyünk, Harry?
- Haza!
- De én nem erre lakom...
- Tudom jól, hol laksz, Mandy! - hát újra Mandy vagyok? Akkor már nincs megbántva?
- Akkor mért a másik irányba mész?
- Mert az én házam erre van, és közelebb van a központhoz, mint a tiéd. Még orvoshoz kell mennünk, nem? - rámpillant hatalmas szemeivel, amikből árad a szeretet. Vagy csak én képzelem azt, hogy úgy néz rám. Fogalmam sincs, melyik, de az biztos, hogy azt akarom, hogy úgy nézzem rám. Mindig amikor csak rám néz, vagy hozzám szól! Imádom amikor bókol és hízeleg! Imádom őt magát!
- Ez azt jelenti, hogy elkísérsz? - nem tudom elrejteni a mosolyom.
- Csak akkor ha szabad. - rám pillant és ő is elmosolyodik. Hát ez az, végre rendben vagyunk, mint korábban.

***

- Ez a ház hatalmas, Harry! Biztos, hogy egyedül laksz itt?
- Igen, biztos! - mondja egy nagy sóhaj után. Mióta csak beléptünk ide, olyan más lett. Valami nincs rendben.
- Nagyon szép a berendezés, téged kell dícsérni? - próbálom magamra vonni a figyelmét, bármi is bántsa most.
- Igen, nagyjából ez az ízlésem! - mosolyodik el. Fura, mert minden olyan újnak tűnik, mintha ez a ház csak állna és senki nem használná.
- Keveset vagy itt?
- Eléggé ... Sőt, amíg lehet, valahol lógok, hogy ne kelljen hazajönnöm.
- Azt hittem szereted ezt a házat! Mármint... Te rendezted be, ez a te ízlésed! Az otthonod!
- Nem, ez csak egy ház, amiben van néhány dolog, ami tetszik.
- Nem értem miért vagy ilyen lehangolt ettől. Beszélgessünk? - leülök a kanapéra és ő mellém ül. Közelebb csúszok és fürkészem az arcát - Gyerünk nagy fiú! Beszélj anyuhoz! - ettől elkuncogja magát és a hátammögött átveti a kezét a kanapén.
- Nem vár senki haza. Még egy macskám sem lehet, mert ha sokat vagyok távol, nincs aki vigyázzon rá.
- Szóval ... Magányos vagy? - kérdem halkan.
- Igen, azt hiszem az vagyok. Túlságosan is. Ezért lógok mindig valakinél, vagy a városban. Ide csak aludni jövök haza. - ez elég szomorú, és az arc, amit most vág, még elkeserítőbbé teszi ezt - Elhiheted, van olyan szoba, amiben talán még sosem voltam. Elférne itt egy család is.

Egy család? Mondjuk a mi családunk? Te, a gyerekeim és én? Szép gondolat. Elég nagy kert van, ahol tudnának focizni a fiúk, amíg én a lányommal sütit készítek, vagy valami mást csinálunk. És a medence! Harry megtaníthatná úszni a kicsiket. Biztos nagyon élveznék, a gyerekek és Harry is. Tagadhatatlanul imádja a gyerekeket. Tökéletes apa lesz egyszer. Basszus azt akarom, hogy én legyek az a büszke nő, aki látja minden nap, ahogy a gyerekekkel játszik. Ahogy reggel felkel mellettem, kócosan és elmormol egy 'Jó reggelt'-et, vagy amikor bosszankodik, hogy milyen sokáig elfoglaljuk a fürdőszobát, miközben ő késésben van. Igen! Akarom őt, úgy, ahogy van!