2013. december 27., péntek

10.rész

"Aki némán cselekszi a jót, az kapja a legnagyobb jutalmat..."


A hetem nagyon hamar, nagyon unalmasan eltelt. Lucy minden nap könyörög nekem, hogy beszéljem rá anyát a koncertre. Szegény, nem is sejti, hogy már alig egy hét múlva ott fogunk állni a közönség első soraiban. Remélem tényleg minden rendben megy majd. Nem akarom, hogy miattam tönkremenjen a bulijuk! A lányoknak ez sokat jelent. Én is voltam 13, tudom milyen rajongani bandákért. Szinte már szerelmes vagy beléjük, pedig még élőben nem is láttad őket, nem hogy beszélj velük, vagy érintsd őket! Természetesen nekünk még ez is kijár majd a borsos árú jegyek fejében! Komolyan nagyon királynak érzem magam! A lányok bepisilnek majd az izgalomtól. Ezen a hétvégén Lucy alszik Tessnél, így végre egy kis csend is honol a házban. A szüleim elvonultak a szobájukba. Unalmamban átlopóztam a húgom szobájába. Hogy nem tűnt fel nekem ez a sok poszter? Mindenhol 1D felírat díszeleg. Talán ez már beteges is lehetne! Ilyenkor mindig az eszembe jut, hogy olyan, mint ha magamat látnám ilyen idősen. Persze akkor még nem volt 1D. Ó hogy lett volna. Még fiatalabbak nálam is! Nézegetem a képeket a falon, és hirtelen azon kapom magam, hogy csak egy emberre fókuszálok! Ó ugyan … Kinőttem már ebből! Mind helyesek, de nem leszek egy fanatikus rajongó! Nem engedem meg ezt magamnak. Anya leszek, nem rajongó! A következő percben már a szobámban ülve a laptopom előtt a videókon röhögök, amik róluk készültek! Ezek őrültek! A szó legjobb értelmében. Annyira jól esik nevetni! Kb két hete még nem mertem volna rá gondolni sem, most pedig felszabadultan kuncogok, akár egy 13 éves. Jesszus, olyan lehetek, mint a húgom! Ezzel a gondolattal csuktam le a gépem és úgy döntök, jobb ha alszom egyet.

Ma éjjel is csillogó szempárokról álmodok, ahogy elénekelnek néhány dalt a hatalmas tömegnek a lábuk előtt. Hihetetlen, hogy mekkora hatalmuk van a rajongóik felett! De az még hihetetlenebb, hogy én egyre többet foglalkozom ezzel! Miért álmodok folyton róluk? Bár, ha jobban belegondolok, sokkal kellemesebb, mint a rémálmaim Benről meg a lotyójáról, ahogy rajtam nevetnek, és azon, milyen szerencsétlenül jártam. Már nem sírom álomba magam. Már nem érzem, hogy én vagyok a legselejtebb ember a világon. Na jó, talán ezt még attól érzem, de kimondottan jobban vagyok, hogy ezek az álmok megszűntek. És ha ehhez az kell, hogy minden éjjel egy bandáról álmodjak, hát oké. Legyen így!


A következő hét közepén úgy döntök, elmondom a lányoknak, hogy hétvégén programunk van. Lucyért megyek a suliba és lelkesen felajánlom, hogy Tess-t is vigyük haza. Claire szinte velünk egy időben ér haza a munkából.

-          Amy! De jó, hogy látlak!
-          Claire! Jól nézel ki!
-          Ó ugyan! Csak egy kis smink!
-          De remekül áll! Gyakrabban kellene sminkelj!
-          Öreg vagyok én ahhoz, Amy! – nevet jókedvűen.
-          Ez nincs korhoz kötve! – nevetek vissza rá.
-          Köszi, hogy hazahoztad Tessát!
-          Igazából azért tettem, mert … Most szeretném elmondani nekik!
-          Sok sikert! Készülj egy hatalmas sikoltozásra!
-          Úr isten! Ez ennyire komoly? – kuncogok.
-          Ne is tudd meg! De hát mindenkinél van ilyen korszak, nem igaz?
-          Ó persze! Én sem voltam másképp!

2013. december 20., péntek

9.rész





Fáradtan dőlök az ágyamba. Ez a sok információ erről a bandáról kavarog bennem. Szabad ennyit tudni néhány emberről, akit személyesen nem is ismersz? Ez már majdnem úgy hangzik, mint ha kémkednénk, vagy a magán szférájába hatolnánk be. Zavar, hogy ilyen sokat tudok, de megnyugtat a tudat, hogy mindig mindent elfelejtek. Biztos ezt is elfogom hamar.

Zöld, kék és barna szempárokról álmodok. Össze vagyok zavarodva mikor felébredek. Ez meg mi volt? Ó a lányok úgy teletömték a fejem, hogy már nem tudok szabadulni ettől a bandától. Reggeli teendőimet komótosan végzem el, végig az álmomon gondolkodom, hogy vajon miért nem szabadul az agyam ezektől. Talán csak a túl tömény, nagy mennyiségű információ miatt, amit egy éjjel alatt sulykoltak belém. Igen, ez lehet az ok, semmi más!
A család reggelizik, utána mindenki nyüzsög. A lányok bömböltetik a banda zenéjét, még a konyhában is azt hallom, ahogy anyával már az ebéd után takarítunk el.

-          Utána néztem a dolgoknak, anya! Semmi nem tiltja, hogy elmenjek egy koncertre!
-          Biztos vagy benne?
-          Azt hiszem igen! A lányok egész éjjel tömték az agyam … Kezd érdekelni!
-          De a jegyek nagyon drágák … Nem hiszem, hogy ilyesmire kiadhatunk ennyi pénzt!
-          Ó anya! Emiatt ne fájjon a fejed! Tudod, a férjem elég nagy pénzeszsák! – kacsintok rá anyára.
-          Amy, ezt … - kezdi döbbent arccal.
-          De megtehetem anya! – szakítom félbe – Ad nekem egy saját bankkártyát! Azon azt veszek amit akarok! És ugyan, anya! Ennyit csak megtehet ez a szarházi, nem?
-          Oké, igazad lehet! Mikor beszéltél vele?
-          Felhívott … Ügyvédet kell majd keresnem, aki segít megegyezésre jutni a közös vagyonról … Vagy valami ilyesmi!
-          Értem! Ó drágám … Sosem gondoltam, hogy ez történhet! Középiskola óta együtt voltatok!
-          Anya, kérlek! Nem akarom ezt …
-          Igen, bocsánat!
-          Szóval arra gondoltam, hogy meglepem a csajokat, megveszem a jegyeket az egyik koncertre és elviszem őket!
-          Azt hiszem eddig is imádtak, de mostantól isten leszel a szemükben! – viccelődik anya halkan nevetve.
-          Hát, legyek is! – húzom ki magam büszkén.

A felnőttekkel elvonulunk filmezni, amíg a lányok kitombolják magukat a szobájukban. Este felé eljött Tess anyukája, hogy elvigye a lányát. Beszélek vele is, elmondom a tervem és nagyon hálás, hogy megteszem.

-          Amy, el sem hiszed mekkora öröm ez nekem! – ölelget meg.
-          Ugyan Claire. Ez semmiség! Ők a húgaim! – vigyorgok rá.
-          Örülök, hogy ezt mondod. Egyébként meg, rád is rád fér, hogy kicsit kikapcsolódj! Tudom, hogy nem jársz el sehová, csak kuksolsz itthon. – szinte már szidásnak érzem a szavait.
-          Hát … Nem szeretek csavarogni egyedül, te is tudod!
-          Hála a lányoknak legalább élsz egy kicsit!
-          Igen! De ne mond még el nekik, kérlek! Meglepném őket!
-          Természetesen! De ne húzd sokáig, mert Tess hetek óra rágja a fülemet! – nevet fel és szinte végszóra meg is érkezik a két lány.

-          Igyekezni fogok Calire. Örülök, hogy beszéltünk! – egy öleléssel köszönök el tőle, aztán Tesstől is.



A következő nap ismét a számítógép előtt gubbasztok. Mindenki a dolgát intézi, én is ezt teszem! Ben egyik embere elhozta nekem az új bankkártyámat. Épp jókor! Itt az ideje, hogy megnézzem a koncert időpontjait. Jövő hét végén lesz is egy, bár itt azt írják minden jegy elkelt. Ne már, ez nem lesz könnyű … Kicsit jobban belemélyedtem a dolgokba, és rájöttem, hogy ha drágább jegyet veszek, akkor kényelmesebb is lesz, meg akkor még jut nekünk is hely ezen a koncerten! Üsse kő, nem az én pénzem bánja. Azonnal lefoglaltam 3 jegyet és elégedetten dőltem hátra. Jövő hétvégén buli lesz!

2013. december 14., szombat

8.rész



Ebéd után a laptop előtt gubbasztok és infókat keresek. Semmi nem tiltja, hogy terhesen ne mehetnénk koncertre. Ráadásul még nem vagyok olyan gömbölyű, hogy két helyet foglalnék el! Remek, semmi akadályát nem látom!
-          Lucy! – szólok ki a szobámból.
-          Jövök! – hallom, ahogy trappol a szobába és pillanatok múlva már ott is áll az ajtóban.
-          Ma áthívod Tess-t?
-          Igen, itt fog aludni nálam! Miért?
-          Beszélnem kell veletek!
-          Jó beszélgetés lesz?
-          Ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel! Ennyi! Mehetsz! – kuncogok, mire ő rám ölti a nyelvét.
-          Csak óvatosan ezzel a mozdulattal, kis hölgy! – szólok utána, remélem, hogy meg is hallotta.

Néhány óra múlva már hallom, ahogy a lányok a másik szobában kuncognak valamin. Pizsiben vágtatok át, kopogok és várom, hogy bemehessek!
-          Gyere! – hallom a tesóm hangját.
-          Sziasztok! – mosolyogva lépek be, ők az ágyon ülnek, valami magazin fölött.
-          Szia! – köszönnek egyszerre. Tess-t magamhoz ölelem, ő is olyan, mintha a kis tesóm lenne.
-          Mit csináltok csajok? – leülök melléjük az ágyra. Elém teszik a magazint.
-          Benne vannak a fiúk! – vigyorog rám Lucy.
-          A koncert fiúk? – kérdem összeráncolt homlokkal.
-          Igen, a koncert fiúk! – kuncog a megfogalmazásomon. Az újságra figyelek, van róluk pár kép, meg ahogy látom, néhány dolgot írnak róluk, hogy ki milyen.
-          Hogy hívják őket?
-          Liam, Niall, Zayn, Louis és Harry! – mutogat a fotókon az emberekre Tess, ahogy magyaráz nekem.
-          Oké, lassabban, lassabban! – vigyorgok – Elég fiatalok! – jegyzem meg, ahogy jobban szemügyre veszem a fotót.
-          19 – 21 között vannak. – osztja meg velem az információt Lucy.
-          Háhh … Taknyosok! – dörmögöm.
-          Ugyan már! Te sem vagy sokkal idősebb! Louis a legidősebb!
-          Louis melyik is? – értetlenkedek. Tess újra rámutat. – Szóval Louis 21. Oké, kicsit úgy is néz ki. Ki a 20 éves?
-          Liam, Niall és Zayn! – mutogat újra a fejekre, hogy tudjam, melyik kicsoda.
-          Kizárásos alapon ez a bongyor lehet a 19. – vigyorgok, hogy mennyire ügyesen kikövetkeztettem a nyilvánvalót.
-          Igen, Harry a legfiatalabb! – Tess elpirul, ahogy kimondja a srác nevét. Sejtem, hogy neki ő lehet a favoritja.
-          Lucy! Neked ki? – kíváncsiskodok.
-          Ezt hogy érted? – néz értetlenül rám. Kissé zavarban van, ahogy látom.
-          Neked ki a kedvenced? Tessnek öhm ... Harry! – mondom bizonytalanul. A nevekkel amúgy is hadilábon állok, hamar elfelejtem.
-          Nekem Niall! – vigyorog és a szőkés hajú srácra mutat.

-          Cuki! Oké akkor … Ismertessetek meg a történetükkel! – eltolom az újságot magam elől és várom, hogy mindent megtudjak róluk.

Azonnal mesélésbe kezdenek és hamar úgy érzem, hogy többet tudok róluk, mint akárki más, persze ez nem így van. Sőt … Egészen az X- Faktoros éveiktől a napjainkig levezették nekem egy éjszaka alatt a karrierjüket. Már azt is tudom, hogy kire mi jellemző. Ki hogy, és mit szeret! Ez már túl sok nekem.
-          Lányok! Éjfél is elmúlt! Ideje ágyba bújni!
-          Ne már Amy! Szombat van!
-          Lucy, attól, hogy szombat van … Ami amúgy már vasárnapba ment át, még aludni kell! Holnap is nap van! – mosolygok kedvesen, lepakolom a laptopot, újsághalmokat az ágyról, amik segítségével tartottak nekem bemutatót a One Directionről, és várom, hogy bebújjanak. Betakarom őket és mind a kettőjüknek puszit nyomok a homlokára.
-          Szép álmokat, rosszcsontok! – a lámpát leoltom és hallom, ahogy azonnal csacsogásba kezdenek. – Heey! Aludni, nem beszélni!
-          Bocsi! – mondják egyszerre és mosolyogva otthagyom őket. 

2013. december 6., péntek

7.rész

"Nem lehet elég korán szívességet tenni, mert soha nem tudhatod, mikor lesz túl késő."


Nem kellett sok, hogy visszaaludjak. A szokásos rémálmok most is meggyötörtek, ezek ellenére frissnek éreztem magam ébredéskor. Már hallottam, ahogy Lucy a házban nyüzsög. Miért nincs iskolában? Ó tényleg, ma szombat van.
A reggeli zuhany még frissebbé tett az ébredést követően. Mielőtt lejöttem volna a családhoz, gyorsan utána néztem ennek a bandának. Tényleg keveset tudtam róluk.

- Jó reggelt Amy! – mosolyog rám anya a konyhában szorgoskodva.
- Jó reggelt anyu!
- Hogy aludtál édesem?
- Szokásosan! – felelem kurtán és a narancslevem kortyolom. Lucy éppen valami tésztát gyúr nagy lelkesen, azt hiszem süti készül. Sokat sejtető pillantásokat vet felém. Ó basszus máris azt akarja, hogy beszéljek anyával?
- Anya!
- Hm?
- Gondolom beszéltél már Lucyval az új mániájáról …
- Mire gondolsz?
- A koncertre! – mosolygok angyalian és állom Lucy szúrós pillantását. Anya szerencsére háttal áll nekünk. Nem látott ebből semmit.
- Persze! – sóhajt fel – De neki is megmondtam, hogy nem mehet!
- Miért nem? – érdeklődök, mintha nem tudnám.
- Amy! Azok a jegyek elég borsos áron vannak … És komolyan, elég fiatal még ehhez! Rengetegen vannak ott. Nagy zaj, nem kell még ilyesmiken járjon az esze! – az asztal mellől Lucy csak egy szomorkás sóhajjal kommentálja az elhangzottakat.
- Anya, Lucy már nem kicsi! És te is ott lennél vele, mégis mi rossz lehetne?
- Én? Neeem! Biztos nem! – tiltakozik, és most már felénk fordul egész testével – Nem érzem magam odaillőnek! Én csak egy vénasszony vagyok!
- De Tess anyja nem ér rá … - győzködöm – Tudod, hogy ő elvinné őket, ha tehetné!
- Amy! Nem érted ezt!
- De nagyon is értem, anya! Nem óvhatod őt mindentől! Egy burokba zárod, és semmi baj nem éri! Ez … Nem jó! Kell, hogy történjen vele valami, amiből aztán tanulhat!
- Lucy! Elég jó az a tészta, menj moss kezet a fürdőben! – utasítja a húgomat, ebből tudom, hogy kettesben akar lenni velem. Miután a tesóm kiment, anya szemben áll velem a pultnál.
- Amy! Én mindenből a legjobbat akarom neki!
- Tudom! Persze, hogy azt akarod! Hisz az anyja vagy! De nagyon szeretné ezt! Imádja azokat a srácokat! Ne csináld már, én is oda voltam a Backstreet Boys-ért, emlékszel? – kellemesen elmosolyodik, mikor visszagondol az őrületemre, ami akkor ment.
- Igen! Emlékszem, bizony!
- Lucy most ugyan ezt csinálja, csak egy jelenlegi fiú bandával! Anya, te is voltál fiatal, és akkor meg ott volt a Beatles! – érvelek és remélem, hogy beválik. Anya kuncogni kezd, ez egy elég jó jel.
-          Igen, azt hiszem, igazad van!
-          Akkor elviszed őt?
-          Az igazság az, hogy nem őt nem akarom engedni, hanem … Én nem akarok menni! Tényleg nem érzem, hogy ott lenne a helyem! Nagymama korú vagyok! Ami azt illeti hamarosan az is leszek! – mosolyog édesen.
-          Akkor majd megyek én velük! Elviszem őket!
-          Te? De Amy … Jó ötlet ez a te állapotodban?
-          Ugyan anya! Nem hiszem, hogy gond lenne! Utána nézek és kiderítem. Így már okés a dolog?
-          Azt hiszem! – válaszolja kissé félve. Elégedetten mosolygok. Nem így terveztem, de végül is sikerült. – De még ne mondd e Lucynak. Előbb nézz utána mindennek!

-          Rendben, anya!

6.rész

"Egy testvér megosztja veled a tegnap emlékeit, a ma örömeit, és a holnap reményeit"


Majdnem estig egyedül vagyok a házban. Anya Lucyval jön haza, bevonta iskola után őt is a vásárlásba. Rengeteg táskával törnek be a házba. Anya belendült az unokázásba. Rengeteg cuccot vett nekik. Még nem tudom, hogy örülök-e ennek a nagy lelkesedésnek. Minden esetre jól esik, hogy ennyire várja őket. A közös vacsoránál már apa is jelen van. Tényleg olyan, mint gimnazista koromban. Együtt a család, megbeszélik a napi eseményeket, történéseket. A semmittevésben is el lehet fáradni, ezt már most tudom. Fekszem az ágyba és küzdök, hogy ne ragadjanak le a szemeim. Azt hiszem Lucy ma akar beosonni hozzám. Végül nem bírom tovább, megszunnyadok, de a szemem egyből felpattan, ahogy hallom kinyílni az ajtóm. A 13 éves húgom fejét látom, ahogy a sötétben próbálja kitalálni, hogy ébren vagyok-e.

-          Lucy, gyere csak!
-          Amy, de jó, azt hittem alszol! – besurran és bebújik mellém az ágyba.
-          Valaki azt mondta, hogy ne aludjak el, mert látogatóm lesz! – vigyorgok rá és a kislámpát életre keltve már látom, hogy ő is mosolyog rám.
-          Szóval mit szeretnél? – kérdezek rá a lényegre, mire ő nagyot sóhajt.
-          Koncert! – nyögi, mintha ez egy fájdalmas szó lenne neki.
-          Koncert? – nézek rá hülyén. Nem értem mit akar ezzel.
-          A kedvenc bandám turnézik. Egy csomó koncertjük lesz a városban Amy!
-          Értem! És mi a gond … ?
-          Anya nem akar elengedni! Pedig Tess anyukája megengedte, hogy elmenjen. – duzzog mellettem.
-          Miért nem enged anya? Drága a jegy?
-          Azt hiszem azért is. De inkább azért, mert ő nem akar elvinni minket. Tess anyja meg akkor pont nem ér rá. Apát meg nem kérhetem meg! Mégis csak egy fiúbanda! – magyaráz nekem teljes átéléssel.
-          Miért érzem, hogy most jön az a rész, ahol engem is belekeversz? – gonosz mosoly villan meg az arcán.
-          A megérzéseid nagyon jók! Segítesz rávenni anyát? – beveti ellenem a hatalmas, kiskutya szemű nézést. A nagy, barna szemeivel nem lehet vitatkozni. Ó és még egy kis könnyet is gyűjt beléjük! Színészi véna van benne, ez nem kétség.
-          Jó! – sóhajtom – Mit kell tennem? – a nyakamba veti magát, úgy szorongat és halkan ujjong. Néhány percbe telik mire lemászik rólam.
-          Azt hiszem beszélhetnél anyuval, hogy mennyire jó lenne … Hogy mennyire fontos ez nekem, vagy ilyesmi! Győzd meg! – vállrántással fejezi be a mondandóját.
-          Szóval, Tess és te szereztek jegyet?
-          Hát … Tessnek azt hiszem a szülei megveszik. Nekem még nincs annyi zsebpénzem. – a hangja kissé keserű lesz, szomorkás.
-          Tekintsünk el az anyagiaktól – mondom mikor eszembe jut a férjem bőkezűsége az új bankkártyámról – Azt sem tudom mi a kedvenc bandád!
-          AMY! – mordul rám, mint ha csak csúnyát mondanék – Tele van a szobám fala velük! A tolltartóm, az összes füzetem! Ne mondd nekem, hogy nem láttad a pólóimat! Mindegyiken ott vannak!
-          Bocsánat! – mentegetőzök – Volt nagyobb bajom is, mint a pólódon a fejeket nézegetni!
-          Igen, igaz! Bocsi! – sóhajtja és elmosolyodik – Amy … Ők a One Direction! Ne mond, hogy nem hallottál róluk!
-          De … Azt hiszem! – füllentem – Talán láttam a tévében. Nem ők azok, akik egy irodában táncolnak, vagy ilyesmi? – próbálkoztam emlékezni a délután látottakra.
-          DE, DE! – lelkesült – Az az! Az a Best Song Ever! Az az egyik új klippjük!
-          Jó, oké ebbe most nem akarok belemerülni, így esre 11 táján. Szóval akkor holnap beszélek anyával és meglátjuk mi lesz, oké?
-          Te vagy a legjobb tesó, Amy! – megölel és én is a karjaimba fonom őt.
-          Te meg a legravaszabb lány a világon! – kuncogok és elválunk az ölelésből.
-          Jó éjt Amy! – megpuszilom és elindul kifelé.


-          Jó éjt Lucy!