10.rész

"Aki némán cselekszi a jót, az kapja a legnagyobb jutalmat..."

A hetem nagyon hamar, nagyon unalmasan eltelt. Lucy minden nap könyörög nekem, hogy beszéljem rá anyát a koncertre. Szegény, nem is sejti, hogy már alig egy hét múlva ott fogunk állni a közönség első soraiban. Remélem tényleg minden rendben megy majd. Nem akarom, hogy miattam tönkremenjen a bulijuk! A lányoknak ez sokat jelent. Én is voltam 13, tudom milyen rajongani bandákért. Szinte már szerelmes vagy beléjük, pedig még élőben nem is láttad őket, nem hogy beszélj velük, vagy érintsd őket! Természetesen nekünk még ez is kijár majd a borsos árú jegyek fejében! Komolyan nagyon királynak érzem magam! A lányok bepisilnek majd az izgalomtól. Ezen a hétvégén Lucy alszik Tessnél, így végre egy kis csend is honol a házban. A szüleim elvonultak a szobájukba. Unalmamban átlopóztam a húgom szobájába. Hogy nem tűnt fel nekem ez a sok poszter? Mindenhol 1D felírat díszeleg. Talán ez már beteges is lehetne! Ilyenkor mindig az eszembe jut, hogy olyan, mint ha magamat látnám ilyen idősen. Persze akkor még nem volt 1D. Ó hogy lett volna. Még fiatalabbak nálam is! Nézegetem a képeket a falon, és hirtelen azon kapom magam, hogy csak egy emberre fókuszálok! Ó ugyan … Kinőttem már ebből! Mind helyesek, de nem leszek egy fanatikus rajongó! Nem engedem meg ezt magamnak. Anya leszek, nem rajongó! A következő percben már a szobámban ülve a laptopom előtt a videókon röhögök, amik róluk készültek! Ezek őrültek! A szó legjobb értelmében. Annyira jól esik nevetni! Kb két hete még nem mertem volna rá gondolni sem, most pedig felszabadultan kuncogok, akár egy 13 éves. Jesszus, olyan lehetek, mint a húgom! Ezzel a gondolattal csuktam le a gépem és úgy döntök, jobb ha alszom egyet.

Ma éjjel is csillogó szempárokról álmodok, ahogy elénekelnek néhány dalt a hatalmas tömegnek a lábuk előtt. Hihetetlen, hogy mekkora hatalmuk van a rajongóik felett! De az még hihetetlenebb, hogy én egyre többet foglalkozom ezzel! Miért álmodok folyton róluk? Bár, ha jobban belegondolok, sokkal kellemesebb, mint a rémálmaim Benről meg a lotyójáról, ahogy rajtam nevetnek, és azon, milyen szerencsétlenül jártam. Már nem sírom álomba magam. Már nem érzem, hogy én vagyok a legselejtebb ember a világon. Na jó, talán ezt még attól érzem, de kimondottan jobban vagyok, hogy ezek az álmok megszűntek. És ha ehhez az kell, hogy minden éjjel egy bandáról álmodjak, hát oké. Legyen így!

A következő hét közepén úgy döntök, elmondom a lányoknak, hogy hétvégén programunk van. Lucyért megyek a suliba és lelkesen felajánlom, hogy Tess-t is vigyük haza. Claire szinte velünk egy időben ér haza a munkából.

-          Amy! De jó, hogy látlak!

-          Claire! Jól nézel ki!

-          Ó ugyan! Csak egy kis smink!

-          De remekül áll! Gyakrabban kellene sminkelj!

-          Öreg vagyok én ahhoz, Amy! – nevet jókedvűen.

-          Ez nincs korhoz kötve! – nevetek vissza rá.

-          Köszi, hogy hazahoztad Tessát!

-          Igazából azért tettem, mert … Most szeretném elmondani nekik!

-          Sok sikert! Készülj egy hatalmas sikoltozásra!

-          Úr isten! Ez ennyire komoly? – kuncogok.

-          Ne is tudd meg! De hát mindenkinél van ilyen korszak, nem igaz?

-          Ó persze! Én sem voltam másképp!

9.rész

Fáradtan dőlök az ágyamba. Ez a sok információ erről a bandáról kavarog bennem. Szabad ennyit tudni néhány emberről, akit személyesen nem is ismersz? Ez már majdnem úgy hangzik, mint ha kémkednénk, vagy a magán szférájába hatolnánk be. Zavar, hogy ilyen sokat tudok, de megnyugtat a tudat, hogy mindig mindent elfelejtek. Biztos ezt is elfogom hamar.

Zöld, kék és barna szempárokról álmodok. Össze vagyok zavarodva mikor felébredek. Ez meg mi volt? Ó a lányok úgy teletömték a fejem, hogy már nem tudok szabadulni ettől a bandától. Reggeli teendőimet komótosan végzem el, végig az álmomon gondolkodom, hogy vajon miért nem szabadul az agyam ezektől. Talán csak a túl tömény, nagy mennyiségű információ miatt, amit egy éjjel alatt sulykoltak belém. Igen, ez lehet az ok, semmi más!

A család reggelizik, utána mindenki nyüzsög. A lányok bömböltetik a banda zenéjét, még a konyhában is azt hallom, ahogy anyával már az ebéd után takarítunk el.

-          Utána néztem a dolgoknak, anya! Semmi nem tiltja, hogy elmenjek egy koncertre!

-          Biztos vagy benne?

-          Azt hiszem igen! A lányok egész éjjel tömték az agyam … Kezd érdekelni!

-          De a jegyek nagyon drágák … Nem hiszem, hogy ilyesmire kiadhatunk ennyi pénzt!

-          Ó anya! Emiatt ne fájjon a fejed! Tudod, a férjem elég nagy pénzeszsák! – kacsintok rá anyára.

-          Amy, ezt … - kezdi döbbent arccal.

-          De megtehetem anya! – szakítom félbe – Ad nekem egy saját bankkártyát! Azon azt veszek amit akarok! És ugyan, anya! Ennyit csak megtehet ez a szarházi, nem?

-          Oké, igazad lehet! Mikor beszéltél vele?

-          Felhívott … Ügyvédet kell majd keresnem, aki segít megegyezésre jutni a közös vagyonról … Vagy valami ilyesmi!

-          Értem! Ó drágám … Sosem gondoltam, hogy ez történhet! Középiskola óta együtt voltatok!

-          Anya, kérlek! Nem akarom ezt …

-          Igen, bocsánat!

-          Szóval arra gondoltam, hogy meglepem a csajokat, megveszem a jegyeket az egyik koncertre és elviszem őket!

-          Azt hiszem eddig is imádtak, de mostantól isten leszel a szemükben! – viccelődik anya halkan nevetve.

-          Hát, legyek is! – húzom ki magam büszkén.

A felnőttekkel elvonulunk filmezni, amíg a lányok kitombolják magukat a szobájukban. Este felé eljött Tess anyukája, hogy elvigye a lányát. Beszélek vele is, elmondom a tervem és nagyon hálás, hogy megteszem.

-          Amy, el sem hiszed mekkora öröm ez nekem! – ölelget meg.

-          Ugyan Claire. Ez semmiség! Ők a húgaim! – vigyorgok rá.

-          Örülök, hogy ezt mondod. Egyébként meg, rád is rád fér, hogy kicsit kikapcsolódj! Tudom, hogy nem jársz el sehová, csak kuksolsz itthon. – szinte már szidásnak érzem a szavait.

-          Hát … Nem szeretek csavarogni egyedül, te is tudod!

-          Hála a lányoknak legalább élsz egy kicsit!

-          Igen! De ne mond még el nekik, kérlek! Meglepném őket!

-          Természetesen! De ne húzd sokáig, mert Tess hetek óra rágja a fülemet! – nevet fel és szinte végszóra meg is érkezik a két lány.

-          Igyekezni fogok Calire. Örülök, hogy beszéltünk! – egy öleléssel köszönök el tőle, aztán Tesstől is.

A következő nap ismét a számítógép előtt gubbasztok. Mindenki a dolgát intézi, én is ezt teszem! Ben egyik embere elhozta nekem az új bankkártyámat. Épp jókor! Itt az ideje, hogy megnézzem a koncert időpontjait. Jövő hét végén lesz is egy, bár itt azt írják minden jegy elkelt. Ne már, ez nem lesz könnyű … Kicsit jobban belemélyedtem a dolgokba, és rájöttem, hogy ha drágább jegyet veszek, akkor kényelmesebb is lesz, meg akkor még jut nekünk is hely ezen a koncerten! Üsse kő, nem az én pénzem bánja. Azonnal lefoglaltam 3 jegyet és elégedetten dőltem hátra. Jövő hétvégén buli lesz!

8.rész

Ebéd után a laptop előtt gubbasztok és infókat keresek. Semmi nem tiltja, hogy terhesen ne mehetnénk koncertre. Ráadásul még nem vagyok olyan gömbölyű, hogy két helyet foglalnék el! Remek, semmi akadályát nem látom!

-          Lucy! – szólok ki a szobámból.

-          Jövök! – hallom, ahogy trappol a szobába és pillanatok múlva már ott is áll az ajtóban.

-          Ma áthívod Tess-t?

-          Igen, itt fog aludni nálam! Miért?

-          Beszélnem kell veletek!

-          Jó beszélgetés lesz?

-          Ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel! Ennyi! Mehetsz! – kuncogok, mire ő rám ölti a nyelvét.

-          Csak óvatosan ezzel a mozdulattal, kis hölgy! – szólok utána, remélem, hogy meg is hallotta.

Néhány óra múlva már hallom, ahogy a lányok a másik szobában kuncognak valamin. Pizsiben vágtatok át, kopogok és várom, hogy bemehessek!

-          Gyere! – hallom a tesóm hangját.

-          Sziasztok! – mosolyogva lépek be, ők az ágyon ülnek, valami magazin fölött.

-          Szia! – köszönnek egyszerre. Tess-t magamhoz ölelem, ő is olyan, mintha a kis tesóm lenne.

-          Mit csináltok csajok? – leülök melléjük az ágyra. Elém teszik a magazint.

-          Benne vannak a fiúk! – vigyorog rám Lucy.

-          A koncert fiúk? – kérdem összeráncolt homlokkal.

-          Igen, a koncert fiúk! – kuncog a megfogalmazásomon. Az újságra figyelek, van róluk pár kép, meg ahogy látom, néhány dolgot írnak róluk, hogy ki milyen.

-          Hogy hívják őket?

-          Liam, Niall, Zayn, Louis és Harry! – mutogat a fotókon az emberekre Tess, ahogy magyaráz nekem.

-          Oké, lassabban, lassabban! – vigyorgok – Elég fiatalok! – jegyzem meg, ahogy jobban szemügyre veszem a fotót.

-          19 – 21 között vannak. – osztja meg velem az információt Lucy.

-          Háhh … Taknyosok! – dörmögöm.

-          Ugyan már! Te sem vagy sokkal idősebb! Louis a legidősebb!

-          Louis melyik is? – értetlenkedek. Tess újra rámutat. – Szóval Louis 21. Oké, kicsit úgy is néz ki. Ki a 20 éves?

-          Liam, Niall és Zayn! – mutogat újra a fejekre, hogy tudjam, melyik kicsoda.

-          Kizárásos alapon ez a bongyor lehet a 19. – vigyorgok, hogy mennyire ügyesen kikövetkeztettem a nyilvánvalót.

-          Igen, Harry a legfiatalabb! – Tess elpirul, ahogy kimondja a srác nevét. Sejtem, hogy neki ő lehet a favoritja.

-          Lucy! Neked ki? – kíváncsiskodok.

-          Ezt hogy érted? – néz értetlenül rám. Kissé zavarban van, ahogy látom.

-          Neked ki a kedvenced? Tessnek öhm ... Harry! – mondom bizonytalanul. A nevekkel amúgy is hadilábon állok, hamar elfelejtem.

-          Nekem Niall! – vigyorog és a szőkés hajú srácra mutat.

-          Cuki! Oké akkor … Ismertessetek meg a történetükkel! – eltolom az újságot magam elől és várom, hogy mindent megtudjak róluk.

Azonnal mesélésbe kezdenek és hamar úgy érzem, hogy többet tudok róluk, mint akárki más, persze ez nem így van. Sőt … Egészen az X- Faktoros éveiktől a napjainkig levezették nekem egy éjszaka alatt a karrierjüket. Már azt is tudom, hogy kire mi jellemző. Ki hogy, és mit szeret! Ez már túl sok nekem.

-          Lányok! Éjfél is elmúlt! Ideje ágyba bújni!

-          Ne már Amy! Szombat van!

-          Lucy, attól, hogy szombat van … Ami amúgy már vasárnapba ment át, még aludni kell! Holnap is nap van! – mosolygok kedvesen, lepakolom a laptopot, újsághalmokat az ágyról, amik segítségével tartottak nekem bemutatót a One Directionről, és várom, hogy bebújjanak. Betakarom őket és mind a kettőjüknek puszit nyomok a homlokára.

-          Szép álmokat, rosszcsontok! – a lámpát leoltom és hallom, ahogy azonnal csacsogásba kezdenek. – Heey! Aludni, nem beszélni!

-          Bocsi! – mondják egyszerre és mosolyogva otthagyom őket. 

7.rész

"Nem lehet elég korán szívességet tenni, mert soha nem tudhatod, mikor lesz túl késő."

Nem kellett sok, hogy visszaaludjak. A szokásos rémálmok most is meggyötörtek, ezek ellenére frissnek éreztem magam ébredéskor. Már hallottam, ahogy Lucy a házban nyüzsög. Miért nincs iskolában? Ó tényleg, ma szombat van.

A reggeli zuhany még frissebbé tett az ébredést követően. Mielőtt lejöttem volna a családhoz, gyorsan utána néztem ennek a bandának. Tényleg keveset tudtam róluk.

- Jó reggelt Amy! – mosolyog rám anya a konyhában szorgoskodva.

- Jó reggelt anyu!

- Hogy aludtál édesem?

- Szokásosan! – felelem kurtán és a narancslevem kortyolom. Lucy éppen valami tésztát gyúr nagy lelkesen, azt hiszem süti készül. Sokat sejtető pillantásokat vet felém. Ó basszus máris azt akarja, hogy beszéljek anyával?

- Anya!

- Hm?

- Gondolom beszéltél már Lucyval az új mániájáról …

- Mire gondolsz?

- A koncertre! – mosolygok angyalian és állom Lucy szúrós pillantását. Anya szerencsére háttal áll nekünk. Nem látott ebből semmit.

- Persze! – sóhajt fel – De neki is megmondtam, hogy nem mehet!

- Miért nem? – érdeklődök, mintha nem tudnám.

- Amy! Azok a jegyek elég borsos áron vannak … És komolyan, elég fiatal még ehhez! Rengetegen vannak ott. Nagy zaj, nem kell még ilyesmiken járjon az esze! – az asztal mellől Lucy csak egy szomorkás sóhajjal kommentálja az elhangzottakat.

- Anya, Lucy már nem kicsi! És te is ott lennél vele, mégis mi rossz lehetne?

- Én? Neeem! Biztos nem! – tiltakozik, és most már felénk fordul egész testével – Nem érzem magam odaillőnek! Én csak egy vénasszony vagyok!

- De Tess anyja nem ér rá … - győzködöm – Tudod, hogy ő elvinné őket, ha tehetné!

- Amy! Nem érted ezt!

- De nagyon is értem, anya! Nem óvhatod őt mindentől! Egy burokba zárod, és semmi baj nem éri! Ez … Nem jó! Kell, hogy történjen vele valami, amiből aztán tanulhat!

- Lucy! Elég jó az a tészta, menj moss kezet a fürdőben! – utasítja a húgomat, ebből tudom, hogy kettesben akar lenni velem. Miután a tesóm kiment, anya szemben áll velem a pultnál.

- Amy! Én mindenből a legjobbat akarom neki!

- Tudom! Persze, hogy azt akarod! Hisz az anyja vagy! De nagyon szeretné ezt! Imádja azokat a srácokat! Ne csináld már, én is oda voltam a Backstreet Boys-ért, emlékszel? – kellemesen elmosolyodik, mikor visszagondol az őrületemre, ami akkor ment.

- Igen! Emlékszem, bizony!

- Lucy most ugyan ezt csinálja, csak egy jelenlegi fiú bandával! Anya, te is voltál fiatal, és akkor meg ott volt a Beatles! – érvelek és remélem, hogy beválik. Anya kuncogni kezd, ez egy elég jó jel.

-          Igen, azt hiszem, igazad van!

-          Akkor elviszed őt?

-          Az igazság az, hogy nem őt nem akarom engedni, hanem … Én nem akarok menni! Tényleg nem érzem, hogy ott lenne a helyem! Nagymama korú vagyok! Ami azt illeti hamarosan az is leszek! – mosolyog édesen.

-          Akkor majd megyek én velük! Elviszem őket!

-          Te? De Amy … Jó ötlet ez a te állapotodban?

-          Ugyan anya! Nem hiszem, hogy gond lenne! Utána nézek és kiderítem. Így már okés a dolog?

-          Azt hiszem! – válaszolja kissé félve. Elégedetten mosolygok. Nem így terveztem, de végül is sikerült. – De még ne mondd e Lucynak. Előbb nézz utána mindennek!

-          Rendben, anya!

6.rész

"Egy testvér megosztja veled a tegnap emlékeit, a ma örömeit, és a holnap reményeit"

Majdnem estig egyedül vagyok a házban. Anya Lucyval jön haza, bevonta iskola után őt is a vásárlásba. Rengeteg táskával törnek be a házba. Anya belendült az unokázásba. Rengeteg cuccot vett nekik. Még nem tudom, hogy örülök-e ennek a nagy lelkesedésnek. Minden esetre jól esik, hogy ennyire várja őket. A közös vacsoránál már apa is jelen van. Tényleg olyan, mint gimnazista koromban. Együtt a család, megbeszélik a napi eseményeket, történéseket. A semmittevésben is el lehet fáradni, ezt már most tudom. Fekszem az ágyba és küzdök, hogy ne ragadjanak le a szemeim. Azt hiszem Lucy ma akar beosonni hozzám. Végül nem bírom tovább, megszunnyadok, de a szemem egyből felpattan, ahogy hallom kinyílni az ajtóm. A 13 éves húgom fejét látom, ahogy a sötétben próbálja kitalálni, hogy ébren vagyok-e.

-          Lucy, gyere csak!

-          Amy, de jó, azt hittem alszol! – besurran és bebújik mellém az ágyba.

-          Valaki azt mondta, hogy ne aludjak el, mert látogatóm lesz! – vigyorgok rá és a kislámpát életre keltve már látom, hogy ő is mosolyog rám.

-          Szóval mit szeretnél? – kérdezek rá a lényegre, mire ő nagyot sóhajt.

-          Koncert! – nyögi, mintha ez egy fájdalmas szó lenne neki.

-          Koncert? – nézek rá hülyén. Nem értem mit akar ezzel.

-          A kedvenc bandám turnézik. Egy csomó koncertjük lesz a városban Amy!

-          Értem! És mi a gond … ?

-          Anya nem akar elengedni! Pedig Tess anyukája megengedte, hogy elmenjen. – duzzog mellettem.

-          Miért nem enged anya? Drága a jegy?

-          Azt hiszem azért is. De inkább azért, mert ő nem akar elvinni minket. Tess anyja meg akkor pont nem ér rá. Apát meg nem kérhetem meg! Mégis csak egy fiúbanda! – magyaráz nekem teljes átéléssel.

-          Miért érzem, hogy most jön az a rész, ahol engem is belekeversz? – gonosz mosoly villan meg az arcán.

-          A megérzéseid nagyon jók! Segítesz rávenni anyát? – beveti ellenem a hatalmas, kiskutya szemű nézést. A nagy, barna szemeivel nem lehet vitatkozni. Ó és még egy kis könnyet is gyűjt beléjük! Színészi véna van benne, ez nem kétség.

-          Jó! – sóhajtom – Mit kell tennem? – a nyakamba veti magát, úgy szorongat és halkan ujjong. Néhány percbe telik mire lemászik rólam.

-          Azt hiszem beszélhetnél anyuval, hogy mennyire jó lenne … Hogy mennyire fontos ez nekem, vagy ilyesmi! Győzd meg! – vállrántással fejezi be a mondandóját.

-          Szóval, Tess és te szereztek jegyet?

-          Hát … Tessnek azt hiszem a szülei megveszik. Nekem még nincs annyi zsebpénzem. – a hangja kissé keserű lesz, szomorkás.

-          Tekintsünk el az anyagiaktól – mondom mikor eszembe jut a férjem bőkezűsége az új bankkártyámról – Azt sem tudom mi a kedvenc bandád!

-          AMY! – mordul rám, mint ha csak csúnyát mondanék – Tele van a szobám fala velük! A tolltartóm, az összes füzetem! Ne mondd nekem, hogy nem láttad a pólóimat! Mindegyiken ott vannak!

-          Bocsánat! – mentegetőzök – Volt nagyobb bajom is, mint a pólódon a fejeket nézegetni!

-          Igen, igaz! Bocsi! – sóhajtja és elmosolyodik – Amy … Ők a One Direction! Ne mond, hogy nem hallottál róluk!

-          De … Azt hiszem! – füllentem – Talán láttam a tévében. Nem ők azok, akik egy irodában táncolnak, vagy ilyesmi? – próbálkoztam emlékezni a délután látottakra.

-          DE, DE! – lelkesült – Az az! Az a Best Song Ever! Az az egyik új klippjük!

-          Jó, oké ebbe most nem akarok belemerülni, így esre 11 táján. Szóval akkor holnap beszélek anyával és meglátjuk mi lesz, oké?

-          Te vagy a legjobb tesó, Amy! – megölel és én is a karjaimba fonom őt.

-          Te meg a legravaszabb lány a világon! – kuncogok és elválunk az ölelésből.

-          Jó éjt Amy! – megpuszilom és elindul kifelé.

-          Jó éjt Lucy!

5.rész

"Tudja, hogy már nem érdekel. Vagy érdekel? Hiszen meggyűlöltem. De érezteti velem, hogy hozzá vagyok kötve. Hozzáköt az, amit együtt követtünk el."

Hazaérkezve egy nagy zuhanyzás után a nappaliban ülök, majszolok egy kis müzlit, csak úgy magában a tv előtt. A húgom iskolában van, az apám dolgozik, anyám pedig valószínűleg valamerre a pénzt költi felesleges dolgokra. Jó érzés kicsit egyedül lenni, nyugodtnak érzem magam. Ez egészen addig tart, amíg a mobilom éles hangja nem töri meg a számomra nyugtató csendet. A kijelzőt bámulom, próbálom kitalálni, hogy mit akar tőlem Ben. Minek zaklat?

-          Mi van? – szólók bele bunkón. Egyszerűen undorodom még a hangjától is

-          Amy! Szia! – halkan beszél, nyugodtnak tűnik – Hogy vagy?

-          Ne mondd nekem, hogy ezért hívtál. Téged csak ne érdekeljen, hogy vagyok!

-          Kérlek … Beszéljünk már végre normálisan!

-          Rendben! Akkor ne kertelj, csak mondd, hogy miért hívsz!

-          Tényleg érdekel, hogy érzed magad! A babákkal minden rendben?

-          Ma volt egy vizsgálat! Tudod, olyasmi amire sosem jöttél el! Biztos akkor is a kurváddal voltál, mert az fontosabb volt! – a hangom olyan lágyan szólt, mintha csak egy gyerekhez beszélnék. Nagyot sóhajtott és pár pillanatig hallgatott.

-          Sajnálom, hogy nem voltam ott!

-          Dehogy sajnálod …

-          Kérlek, Amy!

-          Csak mondd el, hogy miért keresel!

-          Szeretnék veled a válásról beszélni … Ha tényleg akarod még!

-          Persze, hogy akarom! – csattanok fel.

-          Oké, nyugodj meg! – nyugtatgat engem. Igaza van, nem kellene mindenen egyből felmérgelnem magam.

-          Nyugodt vagyok! – mondom már higgadtabban.

-          Szükséged lesz egy ügyvédre. – kezd bele – és utána gondolom, megegyezések lesznek a közös vagyonról. Hogy ki visz mit! – a hangja monoton, akár csak olvasná ezt az egész mondatot.

-          Nincs pénzem ügyvédre … - suttogom szégyenkezve.

-          Természetesen fizetem! Fizetek neked mindent, Amy! Kiállíttatok majd egy bankkártyát a leánykori nevedre, ha beleegyezel!

-          Ben ez … - nem tudom mit mondjak. Szükségem van pénzre, de ez már-már megalázónak tűnik. De ha jobban belegondolok, ez a legkevesebb, amit megtehet értem … A gyerekeiért.

-          Amy kérlek! Csak egyezz bele! Nem akarlak cserben hagyni! Nem vagyok akkora szemét, mint gondolod!

-          Ó … Dehogynem vagy! – vigyorgok gonoszan.

-          Oké, utálj ha ez segít neked! – sóhajtja – Akkor rendben van? Mehet a bankkártya?

-          Igen, rendben van! És az ügyvéd is!

-          Egyenlőre ennyi! Még kereslek, ha van valami!

-          Oké! – felelem szárazon.

-          Szia Amy!

-          Hello Benjamin! – bontom a vonalat. Meglepő, de nem voltam zaklatott. Egy hete még csak nem is hallottam felőle. Hagyott nekem időt, teret, hogy feldolgozzam a történteket. Ami persze nem megy egy hét alatt, de jobb így, hogy nincs a közelemben és nem zaklat.

4.rész

"Várlak, mint csillámló holdfényt az ég, mint pelyhes hóhullást a tél. Várlak, mint álmot a gyermek, ha fél, s a napokat számlálom. Várlak, mert érzem közel vagy már, bár előtted még hosszú út áll. Várlak, hisz tested a testemben él, repesve várom, hogy megszülessél!"

A régi szobám gimis korom óta ugyan úgy néz ki. Anya semmit nem változtatott rajta. A régi képek az akkori barátaimmal, néhány dolgozatom kitűzve lóg a táblán, az asztal fölött. Sok emlék kavarog bennem. Egy hete lakok újra a szülői házban, mégsem érzem, hogy itt lenne a helyem. Halk kopogtatás zavarja meg az elmélkedésemet.

- Gyere be! – az ajtó felé fordulok, látom, hogy anyám dugja be a fejét.

- Drágám, csak jöttem megnézni, hogy vagy …

- Anya, kérlek! Egy hete jársz a nyakamra! Szeretem, hogy törődsz velem, de jól vagyok! – az ágyra ülök, anya pedig mellém. Az egyik kezem az övéibe rejti, puhán simogat.

- Ne mondd nekem, hogy jól vagy! Elég rád nézni, édesem! Egyáltalán nem baj, ha nem vagy jól! Ez … Érthető a te helyzetedben!

- Kérlek, anya! Ne … - lehajtom a fejem, inkább nézegetem a szőnyegemet.

- Rendben, ahogy akarod! Ugye nem felejtetted el, ma orvoshoz kell menned!

- Igen, tudom!

- Szeretnéd, hogy elkísérjelek?

- Nem, köszönöm anya, te csak tedd a dolgod! Nem lesz gond, csak egy vizsgálat! – rámosolygok, és akkor jövök rá, hogy talán egy hete ez az első mosolyom.

- Lucy szeretne majd beszélni veled … - mondja rejtélyesen.

- Miről? Gondja van?

- Nem árulta el, csak azt mondta, hogy ne aludj el hamar, mert este belopózik majd hozzád! – szeretetteljesen mosolyog, miközben mondja.

- Akkor valami rosszban sántikál! – én is elvigyorodok. A húgom csak akkor jön hozzám a bajaival, ha valamit tervez és azt anyáék nem engednék meg neki. Igazából engem használ meggyőzés céljából.

-          Mrs. Stick! Örülök, hogy újra látom! – nyújt kezet felém az orvos.

-          Kérem, csak simán Amy, ha lehet!

-          Természetesen, Amy! Hogy van mindig?

-          Köszönöm, megvagyok!

-          Ismét a férje nélkül jött el … - jegyzi meg kissé rosszallva.

-          Valóban … A férjem … Szóval tudja, ő elfoglalt!

-          Megértem! – motyogja és valamit a számítógépén nyomkod. – Akkor kezdhetjük a vizsgálatot? Kukkantsuk meg a kis bébiket! – mosolyog és a vizsgálóasztalhoz vezet. Többször voltam már nála, így tudom, mit kell tennem. Mire visszajön, már készen várom. Hideg zselét oszlat szét a hasamon és megkezdődik az ultrahangos vizsgálat. Lélegzetelállító, amikor megpillantok két apróságot a monitoron. Könny szökik a szemembe. Bárcsak minden jól menne, és az apjuk is legalább ennyire örülne, mint én. Egyetlen vizsgálaton sem volt még itt. Szerintem elképzelése sincs, hogy mi zajlik itt.

-          Egyenlőre ennyi Amy, felírtam a következő időpontot, egy hónap múlva … Akkor már kicsit izgalmasabb lehet, mert nem csak két foltot látunk! – mosolyog kedvesen én pedig visszamosolygok rá. Elteszem a papírokat, amiket a kezembe nyom és már ott sem vagyok. Becsuknám magam mögött az ajtót, hogy kiengedhessem a hatalmas sóhajt, de még megszólít a távozásom előtt.

-          Amy, mint az orvosa kérdezem … És mint nő kérdezem – egészíti ki a mondókáját – Biztos minden rendben?

-          P-persze! – csak nem észrevette rajtam? Azt hittem ennél azért jobb színésznő vagyok.

-          Zaklatottnak látom. – jegyzi meg és tetőtől talpig végigmér – Ha gondolja, vannak megoldások a hormonjaira. – megkönnyebbülten hallom, hogy ő a hormonokat hibáztatja, nem jött rá a kis titkomra. Halvány mosolyt küldök felé.

-          Köszönöm. Egyenlőre még jól viselem. Fogok szólni, ha rosszabb lesz!

-          Rendben! Akkor látjuk egymást egy hónap múlva! Kellemes napot, Amy!

-          Önnek is, doktornő! – kilépek az ajtón és végre kiengedem a hatalmas sóhajt. Basszus, majdnem lebuktam! Fogalmam nincs mit tenne, ha tudná, hogy a férjem elhagyott. Vagy én hagytam el őt? Ez elég zavaros …

3.rész

"Hibák, mind elkövetjük őket. Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk, például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit. Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni. De minden hiba okkal történik, ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg… Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer."

Reggel úgy ébredek, mint aki egy percet sem aludt. Olyan érzés volt ez, mint ha agyonvertek volna. Fáradtan ültem fel az ágyon és szinte ugyan abban a pillanatban halkan nyílt az ajtó és Ben lépett be rajta. Tálcát egyensúlyozott a kezében, jól megpakolva minden földi jóval. Normál esetben kiugranék a bőrömből, hogy életemben először a férjem ágyba hozta nekem a reggelit … De ez nem egy normál eset.

-          Szia! – motyogta és láttam, ahogy koncentrál, hogy ne borítson le mindent a kezéből.

-          Szia! – morogtam kedvetlenül.

-          Remélem nem bánod … Hoztam egy kis reggelit.

-          Ben, komolyan, miért csinálod ezt? Ez egyikünknek sem kell …

-          Csak … Fogadd el, egyél, kérlek! – nézett rám könyörgőn, hatalmas, barna szemeivel.

-          Érthetetlen módon nincs étvágyam, Ben! – ha akartam volna, sem lehettem volna ennél gúnyosabb.

-          Tudom! – suttogja – De gondolj a gyerekekre!

-          Ó! Én gondoljak rájuk, de te nem gondoltál, amikor félre kúrtál valami ringyóval? – keltem ki magamból, mire kissé összerezzent. A tálcát az éjjeliszekrényre tette, az ágy mellé térdelt, és úgy nézett fel rám.

-          Amy … Ez a kapcsolat nem működött, biztos te is észrevetted már …

-          De működhetett volna, ha a kurvád helyett hozzám jössz haza! – tört ki belőlem a sírás.

-          Sajnálom!

-          Mást nem tudsz mondani?

-          Mit mondhatnék? – emelte meg a hangját. A feszültség kettőnk között egyre nőtt, ezt egy vak is látta volna.

-          Mióta?

-          Tessék? – nézett rám sápadtan.

-          Tudni akarom! Mióta szórakozol a hátam mögött, Ben? – a tekintetét lesütötte, a sarkára ült és halkan szólalt meg.

-          A nászút előtt kezdődött … - a megdöbbenés kiült az arcomra. A szám eltátottam, O-t formált és a szememből a könnyek még gyorsabban folytak.

-          Ben … Nem is értem miért vagy te cégigazgató! – nevettem fel, mire ő összeráncolt homlokkal nézett rám.

-          Amy … Miről beszélsz? – dadogta értetlenül. Ettől még jobban nevetnem kellett.

-          Azt hiszem te tökéletes színész lennél, Ben Stick! – mondtam kacagva. Ő csak sóhajtott egyet és a fejét rázta.

-          Amanda, mit vársz? Mit tegyek?

-          Hogy én mit várok tőled? Ben … Nem akarok tőled semmit! Igazából rád néznem is eléggé megterhelő! – váltottam át komolyra.

-          Ne mondd ezt, kérlek! – szinte már könyörgött.

-          Mit vártál, Mr.Stick? Hogy a nyakadba vetem magam és azért könyörgök, hozzuk helyre? Te mondtad az előbb. Ez nem működött! Csak én hülye voltam, szerelmes, és ezáltal vak is!

-          El akarsz válni? – suttogta.

-          Még kérded? Természetesen! Mehetsz a lotyódhoz, Benjamin!

-          És mi lesz a gyerekekkel?

-          Hirtelen ne kezdjen el érdekelni, oké? Majd megoldom! Fizetsz gyerektartást és akkor nem kerülsz jogilag szarba!

-          Tehát teljesen megszüntetsz minden kapcsolatot velem, Amanda? – kérdezte hitetlenkedve.

-          Teljes mértékben, Benjamin! Nincs szükségem rád! Holnap hazaköltözöm az anyámékhoz! A válást pedig telefonon is meg tudjuk beszélni!

-          Nem akarod rendbe hozni?

-          Nem. Akarlak. Látni. Rád sem tudok nézni! Fogd fel, ezt elcseszted …

-          Én? Komolyan én vagyok a hibás?

-          Ó, talán én lennék? Nem én csaltalak meg! – csattantam fel hitetlenkedve.

-          De talán ha egy kicsit küzdesz … Várhattál volna haza többször! Tegnap volt az első alkalom, hogy ébren voltál!

-          Tegnap volt az első alkalom, hogy virradóra értél haza, az isten szerelmére! Gondolom a lotyóddal voltál egész addig! De komolyan, mit vártál volna el?

-          Nem tudom! Soha nem volt egy gyengéd pillanatunk itthon … Az intimitás kihalt a kapcsolatunkból!

-          Talán azért mert másnál kerested a bizonyos intimitást, te barom!

-          Amikor hazaértem te már aludtál. Ébresszelek fel, hogy szexelhessek veled? – ordított már a szoba közepén állva.

-          Lehet, hogy nem mondtam volna nemet, Ben! A férjem vagy … Voltál! És talán örömmel bújtam volna ágyba veled, nem gondolod? – kiabáltam én is.

-          Oké ennek így semmi értelme! – adta fel sóhajtva és leült velem szemben a székre.

-          Biztos, hogy hazaköltözöl a szüleidhez? – emelte rám a tekintetét, ami szomorúságot tükrözött. Miért szomorú? Azt hittem ezt akarja.

-          Igen! Távol akarok lenni tőled!